Influenza és a megelőzés

Sokakban felmerül a kérdés, hogyan lehetne az influenzát megelőzni. Érdemes-e a védőoltást beadatni? Különösen fontos kérdés ez kisgyerekeknél.

De miért is merül fel az utóbbi években az, ami korábban nem volt, hogy 6 hetes kortól oltsunk be minden gyereket?

Azt gondolom, jelentősen megváltoztak az életkörülmények, más lett az életvitel nagy átlagban, s ezért merül ez fel.

Bár az életkörülmények mindenképpen javultak a többségnél, azonban valószínűleg pont ez elindított egy olyan folyamatot, tendenciát, hogy minél fiatalabb korban adjuk be közösségbe a gyermeket. S ezáltal már alig van olyan kisgyermek, aki 2 éves korától ne járna közösségbe. Sőt jelentős számban 1 éves kor felett már beadják (beadnák) a szülők gyermeküket a bölcsődébe.  Pedig a gyermeknek a legjobb ebben a korban a szülő, a család, különösen az anya közelsége.  Bár látszatra igaz, hogy „hiányzik” számukra a közösség, de ez csak felszínes látszat. Ha otthon nem kapják meg a fejlődésükhöz szükséges ingereket, akkor igen, jobb a közösség. De miért nem kapják meg, miért érzik úgy a szülők, hogy nem elegek egy kisgyermek fejlődéséhez?  Erre most nem térek ki, mindenki gondolkodjon el rajta!

Visszatérve a betegségekhez. A fenti ok miatt van az, hogy a vírusok, köztük az influenza is már egyre fiatalabb korban eléri a csecsemőket-kisgyermekeket a közösségek által.  S az Ő immunrendszerük semmiképp sincs erre felkészülve. S nem attól lesz erős az immunrendszer, ha minél előbb kitesszük a fertőzéseknek, hiszen nem alkalmas még azok megfelelő kivédésére, pont 1-2-3 éves korban. Ezért inkább gyengül, és akár életre szóló allergiák, immundefektusok lehetnek ezeknek a fertőzéseknek a következtében, kezdetben láthatatlanul.  Sokan tapasztalhatták, hogy másfél-két éves bölcsődébe járó gyermekük, állandóan betegeskedik, s végül, amikor mégis úgy döntenek, otthon marad inkább még fél-egy évre, mintha elvágták volna a betegségeket. S ilyenkor erősödik az immunrendszer, felkészülve az óvodás korra ( persze akkor is sokat betegeskednek a gyerekek, de már egy szinttel erősebb immunrendszerrel ).

És a megelőzés?

Meggyőződésem, hogy nem az influenza elleni oltás az egyetlen és legjobb módszer a felső légúti vírusok megelőzésére.. ( nem vonatkozik ez a kötelezően adott, súlyos fertőző betegségek elleni oltásokra!)

Legalább olyan szerepe van a közösségnek. Annak, hogyha a legenyhébb tünetet is észleljük (bágyadtabb, fáradtabb, náthás, köhögős …sorolhatnám), akkor azonnal tartsuk otthon a gyermeket, ameddig nem javul. Mert, egyrészt terjeszti a vírusokat, másrészt sokkal betegebb lesz, ha addig jár, amíg lázasan haza nem küldik. Ezt ma már a gondozó intézmények is támogatják, s legtöbb helyen nem kérnek orvosi igazolást, ha a szülő maga tartja otthon a gyermeket. Tehát, még orvoshoz sem kell elmenni, ha a tünetek kezdetén ez nem indokolt, elég a szülői igazolás. S ez vonatkozik arra is, ha nagyobb, 3-4 éves óvodás testvér van, aki hazahozza a fertőzéseket. Őt is érdemes ilyen időszakban többet otthon tartani.

Én ezt tartom a legfontosabb megelőzésnek a kisgyermek, kisiskolás korban. Emellett persze a táplálkozás, védőoltások, gyakori kézmosás….  szintén nagy szerepet játszanak a megelőzésben.

Ezeket fontolják meg, ha az influenza elleni védőoltás beadatásásn gondolkodnak. Az oltás beadatása nem mentesíti a szülőt a fentiek komoly megfontolása alól!